HTML

The Legend of Zelda

A The Legend of Zelda játékszériával kapcsolatos személyes élmények beszámolója.

Ezentúl itt vagyok megtalálható

Utolsó kommentek

The Legend of Zelda teszt

2008.09.02. 17:43 supermario4ever

Megjelenés:
Japán: 1986. február 21.
Amerika: 1987. augusztus 22.
Európa: 1987. november 27.
Fejlesztő/Kiadó: Nintendo
Műfaj: Akció-Kaland
Játékmód: Egy játékos
Tervező: Shigeru Miyamoto, Takashi Tezuka és Toshihigo Nakago
Zeneszerző: Koji Kondo
Platformok: NES, GBA, GC, Wii
Mindegyik játéknak van története. Egynek azonban legendás. Szól a szállóigévé vált mondat. Talán már 1986-ben is aktuális lett volna, mert már az első részen is lehetett érezni, hogy nem akármilyen sorozat veszi kezdetét. Bár Európában csak 1987 végén jelent meg, mi Magyarok még nem kaptunk belőle.

Lehet, hogy ez a rendszerváltás előtti időknek köszönhető. Hisz a ’80-as évek 2. felében sokan jártak át Bécsbe nagybevásárlást tartani, és Nintendo gépeket is ott lehetett kapni. Mondjuk a rendszerváltás után sem nagyon változott a helyzet, bár kisebb konzol-üzletek nyitottak, de Az első igazán nagy lépés 1992 decemberében Budapesten megnyílt 576 Kbyte üzlet volt. Ekkor kezdett el igazán ismertté lenni a videojáték, mint fogalom. Ezelőtt, lehet, hogy egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hány ember próbálta ki a The Legend of Zeldát.
De az a néhány ember, aki kipróbálta az biztos, hogy rabja lett a játéknak. Hogy miért? Hangulatos zene, nehéz, de élvezetes Dungeonök, és már ebben a játékban is megvolt az, hogy mindegyik ellenségnek van a gyenge pontja. A grafikája meg forradalmi volt. Ezekben az időkben a csak egy irányban tudtak menni, jobbra, jobb esetben balra is. Főhősünk viszont mind a négy irányban tud menni. Ez a felülnézetes grafikának köszönhető. És még amiben hatalmas volt a játék, az a játéktér. Egy-egy játék pályáit, ha egybevetnénk, akkor alig kapnánk néhány képkockát, de a Zeldában csak Hyrule füldje 16×8=128 képkockából áll, és akkor ebbe még nincsenek benne az üzletek, Dungeonök, barlangok, és még sorolhatnám.
A játék története a timeline-elméletem szerint a Majora’s Mask után játszódik, egy másik Link a főhősünk. Hyrule földje békés vidék volt, addig, amíg Ganon nem éled fel. Elrabolja a Triforce of Powert. De nem éri be ennyivel, kell neki a Triforce of Wisdom is. Zelda hercegnő még idejében közbelép, és 8 egyenlő részre töri szét, és elrejti egy-egy katakomba mélyébe. Ganon elrabolja Zelda Hercegnőt, és követeli, hogy mondja meg neki, hogy hol vannak a Triforce darabok. Persze Zeldát nem abból a fából faragták, hogy elmondja csak úgy, hogy hol van. Már csak azért sem, mert tudja, hogy úton az egyszemélyes felmentő sereg Link személyében.
Tehát maga a játék 9 Dungeonból áll. Az első 8-ban kell megszerezni a Triforce darabkáit, a kilencedikben meg le kell győzni Ganont. A játékmenet nem lineáris, ha akarsz az első Dungeon után nyugodtan mehetsz akár a nyolcadikba is, de a játék fokozódó nehézsége miatt érdemes sorba menni. Egyedül a 9. Dungeon az, ahova ugyan beléphetsz, de csak akkor engednek tovább, ha megszerezted a teljes egészében megvan a Triforce of Wisdom.
A grafika pontosan megfelel az 1986-os színvonalnak. A karakterek szépen ki lettek dolgozva, a táj a későbbi Zeldákhoz képest egy kicsit szegényes. Itt még nincsenek azok a füvek, amiket lehet kaszabolni, csak a bokrok, amiket gyertya segítségével lehet égetni. És érdemes is, mert egy-egy bokor titkos barlangot rejt. Már ebben a Zeldában is találkozhatunk közismert helységekkel, mint például Zora’s River, Death Mountain vagy a Graveyard. Mint írtam a játéktér korához képest hatalmas. Mindez jó dolog, csak ez a programozás rovására ment. Ugyanis ha a képernyőn sok mindenki kezd el támadni, akkor beszaggat a kép. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha kint egyszerre kb. 6-7 Moblin támad, vagy a Dungeonban mind a négy szobor egyszerre kezd el tüzet okádni. És ez nagyon megnehezítheti a dolgunkat, mert kizökkent a játék ritmusából. Ráadásul ez elsősorban a 8. Dungeonban van, ami amúgy is nagyon nehéz. Az első 7 Dungeonban végig lehet menni, de a 8, 9-ben érdemes keresni a GameFaqson a térképet, mert az egy kisebb labirintus, és olyan helyekre is vezet út, ami zsákutcába vezet.
És akkor most beszéljünk a tárgyakról, melyeket a játék során lehet megszerezni. Amikor elkezdjük a játékot, akkor mindenképp be kell menni a barlangba, ott kapjuk meg a kardot és a pajzsot. Enélkül aligha mennénk sokra. ^^’ Háromféle kard van:
Fakard: Ez az alapvető. Könnyebb Dungeonokra kiválóan alkalmas.
Fehér kard: A vízesésben lehet megszerezni, a 2. Dungeon után. Dupla sebzési erővel bír az ellenfelekre.
Varázskard: Az 5. Dungeon után lehet megszerezni a temetőben. Négyszeres sebzési erővel bír a fakardhoz képest, és nagyobb az éle, tehát messzebbre lehet sebezni vele.
Most nézzük át a B gombbal használható tárgyakat. Ezeket úgy lehet használni, hogy ha megnyomjuk a START-gombot, és a Control Paddel rá kell menni, és azt a tárgyat a B-gomb megnyomásával lehet aktiválni. Most ezekről írok:
Bumeráng: Ellenfelek megállítására szolgál. Megkönnyíti azok megölését. Két féle bumeráng van. A pirosat az első Dungeonban lehet megszerezni, a kéket, melyet a 2. Dungeonban lehet megszerezni, messzebbre megy, és végleg leblokkolja az ellenfelet.
Bomba: Alapvető tárgy, de nagyon hasznos. Ellenfelek megölésével lehet megszerezni. Egyrészt a 2. Dungeon főellenségét, Dodongót csak bombával lehet megölni (ha a szájába nyomjuk), másrészt meg a varázskard megszerzéséig nagyon erős ellenfelekkel szemben.
Íj és nyíl: Az íjat még az első Dungeonban meg lehet szerezni, de a nyilat külön kell venni a boltban, nem valami olcsó, 80 rúpia, de az csak rátesz még egy lapáttal, hogy annyi nyilad van, amennyi rúpiád. Ugyanis egy nyíl felhasználásával egy rúpia is elvész. Ezért nem javaslom ennek használatát. Csak a 6. Dungeon főellenségének, Gohma megölésére, mert őt csak nyíllal lehet megölni. A 9. Dungeonban megszerezhető az Ezüst Nyíl, mely Ganon végleges megöléséhez elengedhetetlen.
Gyertya: Bokrok elégetéséhez, valamint sötét helyek megvilágítására szolgál. A kék gyertyát boltban lehet megvenni 60 rúpiáért. Ezt egy helyen csak egyszer lehet használni, de a 7. Dungeonban megszerezhető a piros gyertya, melyet korlátlan mennyiségben lehet használni. Mégis érdemes megvenni a kék gyertyát, mert a 4. Dungeontól vannak sötét helyek.
Furulya: Hangja varázslatok előidézésére képes. Az 5. Dungeon főellenségének, Digdogger megöléséhez kulcsfontosságú, valamint a 7. Dungeont a furulya segítségével lehet megnyitni. Az 5. Dungeonban lehet megszerezni.
Hússzelet: Bizony ilyet is lehet venni, nem kevesebb, mint 60 rúpiáért. Megmondom őszintén én ezt cukorkának néztem, csak most, ahogy utánanéztem, láttam, hogy ez egy hús. A 7. Dungeonban továbbjutáshoz elengedhetetlen. Mert az utunkat egy Goriya állja el, és azzal jön, hogy éhes, és durcás. Adjunk hát neki húst, és továbbenged!
Levél: A vízesés fölött lehet megszerezni. Át kell adni egy idős hölgynek és lehet tőle vásárolni Potiont. A kék Potion 40 rúpia, és egyszer lehet felhasználni, a piros Potion 68 rúpia, és kétszer tölti fel életerőnket.
Varázspálca: A 6. Dungeonban szerezhető meg. Önmagában ezek nem érnek sokat, meg kell szerezni a 8. Dungeonban a könyvet, innen olvassa ki Link a varázsigét, és így tud varázsolni.
Most lássuk azokat a tárgyakat, melyek automatikusan aktiválódnak, ahol kell:
Tutaj: 3. Dungeonban megszerezhető tárgy. Kikötőből veszi elő Link, és egyik partról megy át a másikba, mivel Link nem tud úszni.
Létra: 4. Dungeonban szerezhető meg. Az a lényege, hogy egy kis képkockányi vizet tud átlépni vele, így nem kell kerülgetni. Egyetlen hátránya van, hogy csak vagy vízszintesen vagy függőlegesen lehet menni, hiába van a másik irányban is part.
Varázskönyv: Mint írtam, a 8. Dungeonban szerezhető meg, és segít használni a varázspálcát.
Varázskulcs: Szintén a 8. Dungeonben szerezhető meg, az összes zárat kinyitja, és korlátlan mennyiségben használható.
Erő-karperec: Kint a nagyon nehéz kövek elmozdítására alkalmas.
Gyűrű: Megduplázza a védekezési képességünket. A kék gyűrűt 250 rúpiáért lehet venni egy boltban, a piros gyűrűt a 9. Dungeonban lehet megszerezni. Ez megnégyszerezi a védekezési képességünket a normálhoz képest.
A két legfontosabb tárgy a Dungeonökben:
Térkép: A képernyő bal-felső sarkán mutatja magát a Dungeont.
Iránytű: Megmutatja a térképen, hogy hol van az adott Dungeon főellensége.
Ellenfelek megölésével szerezhető tárgyak:
Rúpia: Rubin-alakú „ékszer” Hyrule földjének fizetőeszköze (érdekesség, hogy a valódi világban India fizetőeszköze). Maximum 255 db lehet nálunk. A csillogó rúpia egyet ér, a kék meg ötöt.
Óra: Megállítja az időt, ezáltal az ellenfeleket is, de mi tudunk mozogni.
Szív: Egy egységnyivel visszahozza az életerőnket.
Tündér: Három egységnyit erősít az életerőnkön.
És most a rúpiákról néhány sort. Rúpiát két féleképpen lehet szerezni. Egyrészt, ha megölünk egy ellenfelet, másrészt, ha találunk egy titkos barlangot, ahol egy pálforduláson átment Moblin vár minket ajándék rúpiával. Ezek mennyisége lehet 10, 30 vagy 100. Érdemes gazdálkodni a pénzzel, mert nem bővelkedik a játék bennük. Az első és legfontosabb dolog, amit már számtalanszor leírtam és le fogok még írni, az a 250 rúpiáért megszerezhető kék gyűrű, mely megduplázza a védekezési képességünket. Nehezen jön össze a 250 rúpia, de megéri időt áldozni rá, mert utána sokkal könnyebbé válik a játék. Aztán a játék vége felé nem árt Potiont venni.
Ami bosszant a Zelda játékokban, az az, hogy akármennyi szívünk legyen, ha meghalunk, mindig 3 szívvel kezdünk. Ennek nem látom értelmét. És még ez teszi nagyon nehézzé a játékot.
Viszont, ami miatt még forradalmi volt a játék, hogy tudott menteni! Ugyanis ez a játék az a konzoltörténelemben, mely először mentett! És nem is egy, hanem rögtön három mentésünk is lehet. És egy ilyen nehéz játéknál talán nem kell ecsetelnem, hogy mennyire fontos. Egyébként magát a játékot kb. 7 óra alatt végig lehet vinni.
A zenéről nagyon fontos még beszélni, ugyanis szerzője nem más, mint Koji Kondo, akiről már írtam korábban. A Super Mario Bros. zenével már megmutatta, hogy mit is tud valójában, és a Zeldában sem hazudtolta meg magát. Minőségi, magas színvonalú dallamos zene, és nagyon megemeli a játék hangulatát. Sokszor igazából csak a zene miatt veszem elő a játékot, mert annyira szeretem a Dungeon zenét! Nagyon izgalmassá teszi a játékot. Mert a játékélményt a zene is nagyban befolyásolja.
Nagyon nagy hibának tartom összehasonlítani ezt a játékot a többi Zeldához. Mert hozzájuk képest lehet, hogy primitív, de 1986-ban ennél nagyobbra nem lehetett csinálni a játékot! Saját mentés, hatalmas játéktér, sok ellenfél (azok mozgása), és a zene nagyban emészti a kazetta memóriáját. Na igen, már az is jelzi a játék minőségét, hogy a kazetta aranyozott színű. És igen! 1986-ban ez a játék forradalom volt! Kiknek ajánlható a játék? Elsősorban azoknak, akik nem riadnak vissza a kihívástól. Mert fel kell rá készülni, hogy ez a játék nagyon nehéz. De mégis élvezetes! Nekem olyannyira volt az, hogy el is felejtettem, hogy mennyire nehéz a játék. Talán pont emiatt tudtam már kétszer is végigvinni! Zelda fanoknak mindenképp ajánlom, hogy lássák, hogy honnan indult a legenda! Az sem baj, ha valakinek nincs NES-e, mert a játék immáron GBA-n NES Classics sorozat keretén belül is beszerezhető, valamint GameCube-on a Collector’s Editionben is megjelent, és Wiire is letölthető már a megjelenés napjától kezdve Virtual Console-ról.
Végszóként azt javaslom, hogy aki tud, tegyen vele egy próbát, mert aki ráérez a játék hangulatára, az el is felejti, hogy milyen nehéz, és már azon kapja a fejét, hogy már végig is vitte.
+ Hatalmas játéktér
+ Hangulatos zene
+ Nagy játékélmény
+ Mentési lehetőség
- Időnként beszaggat
- Kezdőknek túl nehéz

Grafika
84%
Játszhatóság
86%
Szavatosság
91%
Kihívás
98%
Zene/Hang
94%
Hangulat
99%
Összhatás
92%
 

3 komment

Címkék: teszt the legend of zelda

A bejegyzés trackback címe:

https://thelegendofzelda.blog.hu/api/trackback/id/tr97645230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fantos 2008.09.04. 21:09:24

jó cikk lett engem az érdekelt mindíg hogy megírták előre az egész Zelda sztorit és egyik másik részéből csinálnak játékot vagy hogy sikerült ilyen kuszára csinálniuk a timeline-t

supermario4ever · https://lnk.bio/supermario4ever 2008.09.05. 20:48:51

Szerintem az egészre még ők sem tudják a választ.

supermario4ever · https://lnk.bio/supermario4ever 2008.09.05. 20:50:03

Ja, és elég hamar jön még 3 teszt a Zelda II, LttP és OoT, mert ezeket (a Zelda II-t úgy-ahogy) már végigvittem. Mindig, amikor kedvem van, írok, aztán folytatom. De a többiből mikor lesz, az idő kérdése.
süti beállítások módosítása