HTML

The Legend of Zelda

A The Legend of Zelda játékszériával kapcsolatos személyes élmények beszámolója.

Utolsó kommentek

  • Kit Fisto: Én is vettem sokáig, a CoV és a Guru mellett. Nekem C64, majd Amiga volt akkoriban. De sorban hagy... (2018.02.24. 09:31) 20 éves az 576 KByte
  • Bicikliző medve: Gyerekkorom egyik kedvenc könyve volt. Emlékszem, egyszer találtam benne egy olyan útvonalat, hogy... (2013.01.31. 15:05) A nagy kavarodás
  • supermario4ever: Erre sokféle magyarázat van. Lehet fogni arra, hogy az 576 Konzol a Playstationt részesítette előn... (2012.04.09. 07:56) A Nintendo őse Magyarországon - Elektor Kalandor
  • zola2000: "Hát mert ahogy megjelent a Playtstation úgy tűnt el itt a Nintendo a köztudatból." ps3: 60millió... (2012.04.08. 16:46) A Nintendo őse Magyarországon - Elektor Kalandor
  • KertelendiElemer: Sziasztok! Ajánlanék egy szuper dolgot, talánveletek is előfordult már, hogy egy CD-t, DVD-t, aka... (2011.12.13. 17:34) eBay használati segédlet
  • Utolsó 20

Dupla Gubanc

2010.03.22. 20:44 supermario4ever

Valakinek rémlik Mariós körökből ez a cím? Nagyon régi könyv, még 1991-1992 körül jelent meg a Rakéta Könyvkiadó gondozásában (mára már megszűnt kiadó). Nagyon jó kis könyv volt, még ma is szívesesn forgatom, bár már szinte minden betűjét ismerem. Az eredménye meg is van küllem terén. Olyan saláta állapotban van, hogy hihetetlen. Meg telefirkálva minden hülyeségekkel, meg színeztem is. ^^' Úgyhogy el van használva rendesen, de még lehet olvasni. Mindegyik könyv ezzel a bevezetőszöveggel indult.

Kedves játékos!

Nagy kalandban fogunk részt venni. A könyv olvasása közben segítesz, hogy eldöntsem, hogy merre menjek, mit csináljak. Hogy sikerrel járok-e, vagy sem, az tőled függ.
 

 

Minden fejezet végén döntened kell, hogy mi legyen a következő lépés. Külön rejtvények is vannak, amelyek segítenek választani - persze csak akkor, ha meg tudod oldani őket. A fejezetek szokatlan sorrendben vannal. Néha visszafelé kell lapoznod, hogy hogy előbbre juss, elhatározásodtól függően, ahogy az kiderül a játék során.
Útközben különböző tárgyakra bukkansz majd, amelyek segítenek kalandomban. Amikor azt olvasod, hogy találtam valamit, például egy nagyítót, ilyen feliratot fogsz látni:

Mario egy érmét gyűjtött
és most van egy nagyítója is.
Lapozz a 47. ponthoz

Az utolsó oldalon feljegyezheted, hogy mit gyűjtöttél és hány pontod van.

Sok szerencsét!
Cseppmentes üdvözlettel,
Mario

Aztán minden könyv végén volt egy pályázat. Ugyanis a könyv vásárlásának tétje is volt:

Vegyél részt a pályázatunkon. Karácsonyra értékes Nintendo játékok nyerhetők!
 

 

Ha a NINTENDO - Játék az erővel c. sorozat ez évben megjelenő első három kötetében található szelvényeket összegyűjtve postai levelezőlapra felragasztva elküldöd a Rakéta Könyvkiadó Kft.-nek, akkor - egy kis szerencsével - sorsoláson értékes NINTENDO játékot nyerhetsz. A levelezőlap kérjük a pályázó nevét, lakcímét, irányítószámát is feltüntetni.

I. díj - 1 db. NES alapgép Super Mario Bros. kazettával
II. díj - 1 db. Game Boy alapgép Tetris és Super Mario Land kazettával
III. díj - Két játékkazetta szabad választás szerint

A nyereményeket - amelyeket a Stadlbauer Kft. bocsájtja a rendelkezésünkre - a hátoldalon mutatjuk be.

A szelvények beküldésének határideje:
1992. december 10.

Sorsolás: 1992. december 13-án ezüstvasárnap

A nyerteseket
a Rakéta Könyvkiadó Kft. levélben értesíti

Az olvasáshoz jó szórakozást,
a nyeréshez sok szerencsét kíván

a RAKÉTA KONYVKIADÓ KFT.
és a STADLBAUER KFT.

És úgy döntöttem, hogy mivel maga a kiadó sem él már, és 1992 nem tavaly volt, hogy beírom ide a könyvnek a teljes tartalmát. Nem újkeletű az ötlet, a Mariós oldalra 2007. november 10-én gépeltem be. Nagyon nagy munka volt, de élveztem. És most ide is közzéteszem. Felhívnám a figyelmet, hogy most egy nagy hosszú szöveg következik, de ha van időd, mindenképp érdemes elolvasni. Helyezd magad kényelembe, és kezdjünk neki:

 

 

 

„Bang! Klang! Bi-bi-bip! Riadó!” Villogtak a piros lámpák, riasztócsengő harsogták be a Mario fivérek házát.
-         Ooooh! – Nyögte álmosan Mario és kinyitotta az egyik szemét.
A hálószobában, amelyet öccsével, Luigival osztott meg, szinte koromsötét volt, csak a pumpa alakú ébresztőóra világított. Mario a halványzöld számokra meredt.
 - Hajnali három óra! – Mormolta panaszosan
Felült és félkézzel beletúrt dús, fekete hajába. „Csööörömp! Dong!” mielőtt kikászálódhatott volna az ágyból, a riasztó másodszor is megszólalt. Felgyulladt a villany, s egy párna, amelyet egy mechanikus kar tartott, nekilódult a mennyezetről. Kipenderítette Mariót az emeletes ágyból, le a felső szintről a padlóra.
-         Jól van, jól van, kelek már! – Dörmögte és belebújt tűzpiros overálljába.
Felkapta a kalapját és vízhatlan vízvezeték-szerelő karóráját, kicsörtetett a hálószobából le a hallba. Keresztülsietett a raktáron, a játékszobán és a konyhán – és irány a vízvezeték-szerelő műhely! Válaszolnia kellett a segélykérő hívásra!
Körös-körül szokás szerint óriási volt a rendetlenség. A csavarkulcsos dobozok és a tartalék rézcsövek között egy pár zokni hevert. Az egyik asztalon néhány kiszáradt bolognai szendvics alatt félig összekotort szemétkupac.
-         Egy már tényleg rendet kell raknom ebben a szobában! – Mondta Mario – De most jobb, ha előbb a hívásra válaszolok.
Mario letelepedett a Csiperke Királyság hálózati rendszere elé, amely a keleti falát foglalta el. Félretolt egy tányér két napos raviolit, és bekapcsolta a főkapcsolót.
-         Na nézzük, mire fel ez a nagy hűhó! – Mondta, és várta, hogy megelevenedjék a video képernyője.
A Mario fivérek kommunikációs rendszere nagyot fejlődött azóta, amióta először érkezett segélykérés a Csiperke birodalomból. Akkor a csővezetékek továbbították Csipilla hercegnő hangját az ő rejtélyes világából a vízvezeték-szerelő műhelybe.
Ma már komputerek, rádió-teleszkópok, postagalambok és fejlett monitorrendszerek állnak rendelkezésükre. De ezen a reggelen – ki tudja miért – a rendszer sehogy sem akart működésbe jönni.
-         Mario … - bzzzz - … gyorsan! – Csipilla hercegnő hangja elhalkult, majd felerősödött. Mario még többször próbálkozott a tárcsázással, de a video képernyője csak kásásan vibrált. – Hozd Luigit és … brrrrr a palotába … - … bzzzz … - siess, légy szíves!
-         Most nem kezdek el vacakolni ezzel a masinával! – Állt fel Mario a székből. – Úgy tűnik, a hercegnőnek sürgősen szüksége van ránk!
-         Luigi! Ébresztő! – Kiáltotta Mario, mikor visszarohant a szobájába.
Senki nem válaszolt.
Mario azt latolgatta, vajon egy vödör hideg víztől vajon felébredne-e az öccse. De amikor legutóbb ezt tette, Luigi viszonzásul teletöltötte Mario cipőjét spagettiszósszal, amit saját, szigorúan titkos receptje alapján készített. Így hát Mario az emeletes ágy alsó fekhelye fölé hajolt és óvatosan visszahajtotta a vastag gyapjútakarót.
Az ágy üres volt.
-         Hát ez különös! – Mondta Mario hitetlenkedve. – Luigi rendszerint napi tizenhét órát alszik. Miért kelt volna fel éjnek idején?
Körülnézett a hálószobában. Minden a helyén volt – két kredenc, egy állótükör, a képregény-gyűjteményük – de Luigi sehol.
Mario lepillantott a hallba és észrevette, hogy halványkék fény szüremlik át a konyhaajtó alatt. Mielőtt nekiláthatott volna a nyomozásnak, a Csiperke Királyság riasztói ismét csörömpölni kezdtek. „Csööörak! Csööörak!
-         Jövök Hercegnő! – Kiáltotta Mario
Lerohant az előszobába és kinyitotta a raktár ajtaját. Ebben a pillanatban a riasztók újra rákezdték, minden eddiginél hangosabban.
Most szerszámokat keressen Mario? Lehet, hogy először Luigi után kellene néznie? Vagy jobb, ha nyomban indul a Csiperke Királyságba? Egy biztos, legjobb, ha gyorsan dönt.
-         Először is meg kell találnom Luigit! – Döntötte el Mario
Ha komoly bajba keveredett, jól jöhet a testvéri segítség!
-         Ha éppen nassolsz, remélem, nem az én sütimet eszed! – Kiáltotta Mario a konyha felé igyekezve.
Amikor belépett, az öccsét a konyha közepén találta. A Magas, sovány vízvezeték-szerelő kifejezéstelen tekintettel bámult rá.
-         Mi van kisöcsém? – Kérdezte Mario
-         Semmi. – Válaszolta Luigi szokatlanul lágy hangon
A mosogató feletti tv-készülék be volt kapcsolva, de nem volt adás, csak a monoszkóp látszott. Luigi se nem főzött, se nem evett, de még csak a tv-t sem nézte, Csak álldogált ott. Mario összevonta a szemöldökét.
 - Mit csinálsz?
 - Rád várok. – mormolta Luigi.
Keresztülsétált a konyhán a bolt felé. Ekkor lassan megfordult és odahívta Mariót.
-         Szeretnék neked valamit mutatni – Mondta furcsán, vontatottan – Nézd meg az új találmányomat, egy repülő szerkezetet!
Mario nem válaszolt. Nem tudta mitévő legyen.
-         Menj csak ki. Majd ott találkozunk! – Mondta Mario mosolyogva.
A másik vízvezeték-szerelő bólintott, és kisétált az oldalajtón.
 - Majd, ha fagy… - Tette hozzá magában Mario, amikor egyedül maradt. – Vagy Luigi viselkedik a szokásosnál furcsábban, vagy egy szélhámossal van dolgom. Egyetlen faviccet sem sütött el, és nem is szökdécselt, amikor átment a szobán! Különben sem vesztegethetjük az időt mindenféle találmányokra addig, amíg a hercegnő bajban van. Furcsa dolgok történnek, és fogadni mernék, hogy Luigi viselkedése is összefügg ezzel!
Mario a raktárba rohant, és felkapott egy Super Gombát, hogy sürgősen extra erőhöz jusson. Ezután visszasietett a műhelybe.
-         Nyomás! – Kiáltotta Mario – Mentsük hát meg ezt a birodalmat!
Ezzel belevetette magát a műhely közepéből nyíló fő-csővezetékbe és lecsúszott a sötétbe.
-         Az az igazság – motyogta magában – hogy az útnak ezt a szakaszát mindig is nagyon utáltam.
Több tucat, de az is lehet, hogy több száz métert zuhant a csatornában, maga sem tudta pontosan mennyit. Aztán egyszer csak kipottyant a túlvégen, egy puha fűcsomóra.
Feltápászkodott, és körülnézett. Magasan a feje fölött téglapárkányok és fémdobozok csüngtek alá az égből. Pöttyös gombák és élénkszínű virágok nőttek mindenhol.
Mario tehát újra ott állt a Csiperke Királyság kapujában – ennek a varázslatos birodalomnak a földjén, melynek védelmére ő és Luigi felesküdtek.
Mario rálépett a Csiperke Királyságot átszelő kanyargós kövesútra. Azon nyomban egy világoskék, fogait csattogtató teknőc rontott neki. Mario nagyot ugrott. A kis csúszómászó elhúzott alatta, hozzá se tudott érni.
-         Ezek a Koopa Troopák nem éppen észkombájnok – Jegyezte meg, ahogy az elillanó teknőc után nézett.
Ebben a pillanatban érezte, hogy valami nekiütközik, és éles fájdalom nyilallt a lábszárába. Lenézett és egy másik teknőcöt pillantott meg, amely éppen a bokájába mélyesztette a fogait.
-         Jujj, hát te honnan kerültél ide? – Kérdezte Mario és felszedte a kis kék teknősbékát.
Pont olyan volt, mint amilyet az előbb átugrott. Mario szigorúan nézett a teknőcre, de nem szólt semmit.
-         Na mindegy – Mondta, és ledobta a földre és félresöpörte az útból.
-         Úgy látszik minden rendben van – Jegyezte meg, és körbenézett a vidéken.
Egy perc múlva már más volt a véleménye. A Csiperke Királyságban széles rétek, lágy dombok és völgyek váltakoztak. Rendszerint minden élőlénynek jutott elegendő tér ahhoz, hogy zavartalanul tevékenykedjék. Ezen a napon viszont, ki tudja mi okból a birodalom felbolydult. Olyan sok bogár rajzott. Hogy az egyik út menti füves dombot teljesen ellepték. A Narancs Csipogány-madarak helyért tülekedtek a téglapárkány szélén.
Mario alaposan megnézte azt a két apró álarcos lényt is, amely éppen elsétált mellette. Ezek is elég furcsák, gondolta magában. A Shyguyok majdnem mindig egyedül utaznak!
-         Jó lesz ennek utánajárni! – Mondta körbepillantva.
Néhány méterre az út kétfelé ágazott. Az egyik girbegurba utacska a királyi palotához vezetett. A másik megkerült néhány fémdobozt és eltűnt a messzeségben. Mariónak döntenie kell, hogy melyik utat válassza. Biztos benne, hogy mindkettő végén veszedelem vár rá. Mario úgy döntött, hogy beszél hercegnővel, még mielőtt bármit is tenne. Nekivágott hát a palotába vezető ösvénynek.
Útközben és amerre a szem ellátott, mindenütt fura alakú, bár számára ismerős alakzatok álltak. Kőlépcső sorok emelkedtek öt méter magasban a levegőbe, majd hirtelen végük szakadt. Téglapárkányok csüngtek az égből anélkül, hogy bármi látható alátámasztotta volna őket. Fémdobozok hevertek szerteszét a kékeszöld dombokon.
Mario átugrott néhány piros és kék kockát és felkapott két csillogó érmét, amelyek felettük csüngtek.
-         Ezek még jól jöhetnek később – Mondta – Azt hallottam, hogy hercegnő éppen most szereltetett be két új gumilabda-automatát a palotába. – Azzal továbbfolytatta útját
Rendszerint harminc másodperc alatt tette meg ezt az utat, de ma ugyanez tíz percet vett igénybe. Túl sok lényecske akadt az útjába. Felszökdécselt a palota főbejáratához vezető márványlépcsőn. A két királyi ajtónálló közül az egyik őrködött
-         Hello Brock! – Üdvözölte, ahogy elhaladt mellette
Az izmos gomba tisztelgett, megérintve fehér szőrmés sisakját. Mario belépett. Ahogy besétált a nagyterembe, észrevette, hogy semmi sincs úgy, ahogy lenni szokott. A festmények hiányoztak a falakról, és sáros lábnyomok éktelenkedtek a királyi szőnyegeken. Vilmos, a király rátarti segédje, soha nem engedné meg, hogy a palotában ekkora kosz legyen! Itt valami nagyon nincs rendjén!
Mario megállt, hogy szemügyre vegyen egy törött virágvázát. Abban a pillanatban a másik királyi ajtónálló sétált el mellette.
-         Szia Gerkins! – Köszönt rá Mario
-         Én Brock vagyok! – Válaszolta az ajtónálló
-         Hmmm – Dünnyögte Mario – Esküdni mernék, hogy Brockot láttam az előbb. Nos, hát lehet, hogy tévedtem
Mario a trónterembe sietett. Útközben úgy tűnt neki, hogy ugyanazt az ajtónállót látja harmadszor is. Egészen meg volt zavarodva. Talán Csipilla hercegnő fényt derít erre a rejtélyre.
-         Hála Istennek, csakhogy itt vagy! – Kiáltott Csipilla hercegnő, amikor Mario besétált a kétszárnyú királyi ajtón.
A hercegnő hosszú, rózsaszínű estélyi ruhát viselt hozzáillő fülbevalóval. Gönyörű, mint mindig – gondolta magában Mario. De a körmei tövig voltak rágva. Valóban nagyon kimerültnek látszott!
-         Attól féltem, hogy nem kaptad meg az üzenetemet! – Mondta, miközben az ujjaival arany és smaragd karláncát babrálta.
Mario körülnézett a teremben. Úgy festett, akár a bolondok háza. Majdnem mindenkiből kettő volt. Mindenki üvöltözött a másodpéldányával. Még az egyik királyi medencetisztogató is a tükörbe nézett, és a tükörképével üvöltözött.
 - Szerintem ez meghibbant – Mondta Csipilla hercegnő
 - Úgy látszik nyakig vagy a bajban, Hercegnő! - mondta Mario - De hát mi történt?
 - Minden két nappal ezelőtt kezdődött, amikor a postás mindenkinek hozott egy csokor virágot! - Magyarázta Csipilla Hercegnő - Mindenki bevitte a virágot a szobájába, de amikor megkértem Vilmost, hogy tegye az enyémet és az övét az ablakpárkányra, ő mindkettőt elejtette. Másnap reggel, amikor Vilmos megöntözte a király virágait, azok pattogni kezdtek, és szikrákat szórtak. Valamennyi csokorban furcsa, apró videokamerák voltak rejtve! - A Hercegnő cipősarka kopogott a terem márványpadlóján, amint idegesen fel-alá járkált. - Amint ezt felfedeztük, nyomban kidobtuk a virágokat, de már túl későn. Szinte mindnekiből kettő lett. Azóta a dolgok egyre jobban összekuszálódnak. Senki nem emlékszik, hogy kivel beszélgetett, a királyi fridzsider kiürürlt, mert nem győzzük az extra példányok etetését és szörnyek lepik el az egész királyságot!
Mario összevonta bozontos fekete szemöldökét: "Hmm, itt valami bűzlik... Koopául bűzlik!" mondta
 - És ez még nem minden! - Figyelmeztette a hercegnő, miközben megigazgatta apró koronáját.
Ketten vannak a trónon!
Csipilla Hercegnő bevezette Mariót a terembe, ahol két hajszálra egyforma király taszigatta le egymást az aranytrónusról. Mindkettő bíborszínű palástot és hagyma alakú koronát viselt. Vilmos a királyi csipersegéd a kezét tördelte. Rendszerint patyolattiszta köténye most csupa kosz volt. Látszott rajta, hogy már napok óta nem aludt.
-      Segítened kell nekünk Mario! – jajveszékelt a nagyra nőtt csiperke. – Annyira elfoglalt a rengeteg takarítani való a két király után, hogy még a királyi kakukkos órákat sem volt időm felhúzni!
-      Őszintén szólva, fenség, rosszabbra számítottam – súgta Mario hercegnőnek – Végülis a király úgysem csinált soha semmit.
-      De itt elvekről van szó! – csattant fel Hercegnő – Egy királyságban szükség van királyra, de egy palotában csak egy király lehet, és nekünk kettő van! Segíts hát!
-      Megteszem, amit tudok! – ígérte Mario
Ekkor látta, hogy nincs ott Toad, a királyi csiperinas.
-      Hol van Toad? – kérdezte
-      Nagyítót keres. – válaszolta Vilmos – Azt reméli, hogy azzal majd sikerül kideríteni, hogy melyik az igazi király!
-      Jó ötlet – mondta az egyik király
-      Pont ezt akartam mondani! – kiáltotta a másik!
-      Lehet, hogy nálam van egy nagyító – Mondta Mario és kutatni kezdett a zsebeiben.
Mario zsebei tele voltak tömve hasznos szerszámokkal, de nagyító sajnos nem volt bennük.
-      Ideje, hogy megkeressem Toadot! – jelentette ki
Megígérte a hercegnőnek, hogy amint lehet, visszatér, aztán kisietett a palotából, és nekivágott a Csiperke Királyságnak. Ahogy lefelé szökdécselt a domboldalon, megbotlott egy nagy csővezeték peremében.
-      Hát ez mi? – kérdezte, miközben bekukucskált a kerek nyíláson.
Egy kis kamrát látott lenn a félhomályban, telis-tele fényes érmékkel… és apró Shuguyokkal.
-      Hű-ha! – Kiáltotta Mario, és beugrott a lyukon. Annyi érmét szedett össze, amennyit csak bírt, aztán visszamászott. – Hát ez pompás! – mondta, amikor megszámolta a pénzdarabokat. – Most már meg tudom venni Luiginak azt az elektromos tekelabdát, amelyet nemrégiben kért.
Becsúsztatta az érméket az overallja egyik zsebébe és továbbindult Toad megkeresésére.
-      Toad tulajdonképpen bárhol lehet! – sóhajtott fel Mario, ahogy körbenézett a Birodalmon.
De a vízvezeték-szerelőnek nem kellett sokáig töprengenie, hogy merre keresse Toadot. Még öt perc sem telt bele, s már hallotta is a hangját… méghozzá egy hatalmas Piranha-föld kellős közepéből.
-      Jaj, ne! Sóhajtott fel Mario, és a mezőn morajló zöld növényekre lesett – Ezek a túlfejlett légyfogók nem sok jót ígérnek!
-      Ments meg! – Kiabálta Toad
Mario csak egy fehér pöttyöt látott a hullámzó zöld mező közepén!
-      Jövök már! – kiáltotta és a gonosz növények közé gázolt. – El a kezekkel a pajtásomtól mocskos dudvák! – Kiabálta Mario
Keresztülgázolt a hörgő zöld szörnyeken.
Az egyik hatalmas Piranha-növény szembefordult vele. Vastag rózsaszín nyelv nyomakodott elő az ajkai közül és zöld pofáját szörnyű vigyorra húzta. Mario felkapott egy baseball méretű követ, és a növény felé hajította.
-      Ütőjátékos, felkészülni! – Kiáltotta
A rémlény villámgyorsan a szájába kapott egy hatalmas botot és beleütött a kőbe. Mario körülnézett.
-      Jaj, ne!
Szinte valamennyi Piranha-növeny felkapott egy botot és fenyegetően hadonásztak felé.
-      Hát ez nem volt valami jó ötlet!
Az undok, zöld támadók útját állták. Ki kell jutnia, mégpedig gyorsan! Egy dudva kinézetű Piranha-növény meglóbálta az ütőjét. Mario nagyot ugrott. Az ütés nem a vízvezeték-szerelőt érte, hanem egy másik növény kocsonyás húsába csapódott. A megsebzett növény felordított fájdalmában, és visszaütött. „Buummm!” Az ütő most egy másik növényre sújtott. A Piranha-folt ádáz harcba kezdett. A szörny-növények teljesen elfeledkeztek Marióról, egymást püfölték agyba-főbe.
-      Pszt, gyere Toad! – suttogta Mario
Toad előkúszott a rejtekhelyéről és Marióval együtt lábujjhegyen, észrevétlenül elosontak.
-      Akkor hát a palotába kispajtás? – Kérdezte Mario, amikor már biztonságos helyre értek. Felugrott és a közeli párkányról felkapott egy érmét.
-      Eltaláltad – mondta Toad. Útközben Mario kezébe nyomott egy nagyítót. – Itt van amit kerstem.
Mario rákacsintott
-      Nagy szám lesz!
Hamarosan visszaértek a trónterembe. Mario nagyítóval a trónhoz vonult. Végre kiderítheti, mi okozza a felfordulást a Királyságban!
-      Figyelem, figyelem! – kiáltotta és magasba emelte a nagyítót. – Most aztán a végére járhatunk a rejtélynek!
Vilmos, a királyi csipersegéd a vízvezeték-szerelő felé toszogatta az egyik királyt. Mario a király orra elé emelte a nagyítót.
-      Hmmm! – dünnyögött, miközben a királyt tanulmányozta.
-      Mi az? Mit látsz? – Kérdezte Vilmos türelmetlenül.
-      Hát… látok egy orrot… - jelentette be Mario.
Levetette a sapkáját és megvakarta a fejét. A király vállat vont.
-      Nagyszerű – vágta rá Csipilla hercegnő. – Van még több ilyen ragyogó következtetése detektív úr?
-      Ne siettess! – válaszolt Mario – Hadd vegyem szemügyre a Kettes számú őfelségét is.
Vilmos a második királyt is Mario elé vezette, aki most a második fejedelmi orr fölé emelte a nagyítót. De egyáltalán nem tűnt királyi orrnak! Sokkal inkább homokkupacnak! Sőt, jobban szemügyre véve a királynak egyetlen porcikája sem tűnt királyinak! Minden része homokból volt!
-      Ahá, te vagy a szélhámos! – Mondta Mario – Vigyétek!
-      Én mondtam nektek, hogy én vagyok én! – mondta a valódi király
-      Én mondtam nektek, hogy én vagyok én! – kiabálta a szélhámos király, ahogy a királyi csipergárda elvonszolta.
Senki nem szólt egy szót sem, míg elcipelték. Az ajtó csendesen becsukódott mögöttük. A valódi király sajnálkova nézett homokmása után.
-      Nyugi – mondta Vilmos! – Külön létesítményünk van azok számára, akik a királyi család tagjának adják ki magukat. Jól fogja érezni magát közöttünk! – Végighúzta az ujját a királyi trónus karfáján. – Na persze ott azért nincs valami nagy tisztaság! – tette hozzá
-      Hát akkor most mit tegyünk? – kérdezte Csipilla Hercegnő. – Képtelenek leszünk valamennyi másodpéldányt ellenőrizni a királyságban! – Percenként újak teremnek!
-      Nem, nekünk a probléma gyökerét kell megtalálnunk! – helyeselt Mario, és az overallja zsebébe csúsztatta a nagyítót. – A szélhámos homokból volt, igaz?
-      Igaz! – válaszolt a hercegnő.
-      És hol van olyan tenger sok homok? kérdezte Mario
-      A Kopári Sivatagban! – válaszolta Vilmos, és megborzongott – Borzasztóan poros egy hely!
-      És mi van még a Kopári Sivatagban? – folytatta Mario
-      A Koopa vára! – kiáltotta egyszerre mindenki
-      Már indulok is! – Jelentette ki Mario.
Végigszökdécselt a termen.
-      Egy-kettőre kibogozom ezt a dupla-gubancot!
-      Hurrá! – kiáltott a király!
-      Csak minél gyorsabban! – tette hozzá hercegnő.
-      És légy szíves ne hordd be a homokot a palotába, ha majd visszajössz! – kérlelte Vilmos
Amikor Mario elérte a Kopári Sivatagot, a vörös téglaútnak hirtelen vége szakadt. Elmaradtak füves dombok, a patakok és mindaz, ami a Csiperke Királyságot olyan bujává és színessé tette. Sárga homok borított mindnet, amerre a szem ellátott. Homokdombok, szirtek és sziklás magaslatok tarkították a tájat. A növényzetet csupán néhány tüskés kaktusz képviselte. Élőlényekben azonban nem volt hiány!
-      Ahogy gondoltam – dünnyögte Mario miközben kitért néhány totyogó Shyguy elől. – Itt még súlyosabb a helyzet, mint a palotában. Az ellenség kettesével, négyesével, sőt nyolcasával jár! Ennek mihamarabb véget kell vetni, különben mozdulni sem fogunk tudni tőlük!
A távolban halványan kirajzolódott a Koopa vár körvonala. Kanyargós, sok ezer láb által kitaposott út vezetett a fel hozzá a homokban. De egy mancs alakú útjelzőtáblán a következő felirat állt: „RÖVID ÚT A KOOPA VÁRÁHOZ – FINNYÁSOKNAK NEM AJÁNLOTT!” S egy feketekörmű ujj délnek mutatott egy sziklaszakadék felé.
-      Hmmm… - mormogta Mario! – Valami azt súgja, hogy egyik út sem lesz valami leányálom!
Mario rájött, hogy a Kopári Sivatagban a mellékösvények nem mindig célravezetőbbek. Sóhajtozva nekivágott a főútnak. Jó néhány órával azután, hogy átgázolt a Dry Bones-okon, kikerülte a tűzkígyókat, végre egy táblát pillantott meg az út szélén: KOOPA VÁRA 1000 MÉTER (VAGYIS 10000 LÁBUJJHEGY)
-      Éppen itt az ideje! – gondolta, miközben megviselten vánszorgott a homokos országúton. – A lábaim már teljesen kikészültek!
A késő délutáni napsütésben kirajzolódtak előtte a Koopa Várának sötét tornyai. Letérdelt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Közben észrevette, hogy az egyik kavics ugrándozni kezdett, akár egy mexikói ugróbab. Aztán a nagyobb kövek is megmozdultak. Rövidesen rázkódni kezdett a föld a Vízvezeték-szerelő körül.
-      Érzésem szerint ez nemcsak egy békés kis földrengés lesz! – gondolta Mario.
Két hatalmas fegyveres teknőc közeledett felé.
-      A bumeráng testvérek! – mormogta magában. – Ezek a fickók mindig az utamba kerülnek!
Amikor legutóbb összeakadt velük, az egyik foga kitörött és elhasadt a legremekebb piros overallja. És akkor még Luigi is ott volt, hogy segítsen neki.
-      Mi ez? – gurgulázta az egyik óriás teknőc Marióra mutatva – Egy rovar?
-      Hmmmm – dünnyögi a másik – Lehet, hogy egy kolbászdarab, amit valaki kiejtett a pizzájából. Ízletesnek látszik.
Mariónak most nem volt ideje, hogy megküzdjön az óriási páncélfejűekkel. És még ha megpróbálja, akkor se igen győzhetett volna. Most stratégiára, és nem erőre van szükség! Így hát addig várt, amíg a hatalmas lények egészen közel nem értek. Akkor átvágott közöttük, és futásnak eredet a Koopa vár felé.
-      Gyere vissza! – bömböltek kórusban – éhesek vagyunk!
A két teknőc az oldalukon lógó óriási pisztolytáskához kapott, és egy maradék bumerángot szedett elő. Veszedelmesen pörgő tárgyak felhője repült a vízvezeték-szerelő után. Ha Mario nem tud elugrani a fegyverek elől, vége van! Huus, huss! A bumeráng-felhők csak úgy süvítettek Mario feje felett. Csaknem behorpasztották a sapkáját, a koponyájáról nem is beszélve, hiszen a tökfödője peremét súrolták. Amikor észrevette, hogy a szörnyű csapat visszafordult, a földre vetette magát, s meg se moccant, amíg a bumerángok útja át nem suhantak a feje fölött. Ekkor feltápászkodott, és elviharzott az óriásteknőcök elől.
Ahhoz képest, hogy a Bumeráng Testvérek milyen erősek, borzalmasak, és valóban szörnyűek voltak, nem mozogtak túl gyorsan.
Hamarosan csak a port nyelték Mario mögött.
-      Majd még számolunk ezzel a két díszvirággal. – lihegte Mario, a Koopa várhoz vezető úton. – Talán egy másik kalandomban.
Amikor elérte a tömör kőerődítményt, bekukucskált a kastély maszatos ablakain. Majdnem mindegyik szobában látott fényt, de életnek semmi jele nem volt. Csendben besétált és elindult, hogy sorra járja a mocskos szobákat. Éppen amikor már azt hitte, hogy a kastély teki-mentes, hirtelen egy hatalmas, pikkelyes lábba ütközött.
-      Hello, te ebédnek való! – szólalt meg egy mély, rekedtes hang.
Mario csendben felnézett. Rossz hír! Aki előtte állt, nem volt más, mint maga Bowser a teknőcök királya! Bowser, a főteki előrelépett egyet és elállta az utat.
-      A fivéredre várok! – vicsorogta – Hallom, hogy elkapták. Már alig várom, hogy darabokra szaggathassam! De amíg ő nincs, te is megteszed! – A hatalmas teknőc közelebb lépett. – Van utolsó kívánságod?
-      Csak egyvalami, tisztelt csúszómászó! – mondta Mario nagy bátran. – Szeretném megtudni, hogy honnan vannak ezek a másodpéldányok?
Bowser vihogni kezdett és zöld füstöt okádott.
-      Nos mindez itt, ebben a kastélyban történik – hencegett – Iggy fiam, az okosabbik csemetém, szerkesztett egy gépet, amelyik nyomban másolatot készít mindenről, amit meglát, legyen az teknőc, gomba, csirke, vagy kíváncsiskodó vízvezeték-szerelő! Minden, amit a gép előállít, Koopa-ellenőrzés alatt áll! – folytatta Bowser kárörvendve, közben előre-hátra lépkedett. – Ha minden jól megy, jövő keddre a lakosság zöme az én uralmam alá kerül!
Mario az ajtó felé araszolt. Bowser észrevette, hogy miben mesterkedik, Odamászott és elállta az utat!
-      Ahogy már mondtam! – morogta – Kedden szavazást tartok, és megválasztom magam Császári Nagyfőnöknek. Akkor majd te is észreveheted a változásokat. Elűzöm ezt a vacak királyt, csiperbarátaival együtt! – mondta, és gúnyos kacajra fakadt. – Lehet, hogy a móka kedvéért még rólad és Luigiről is megtartok egy másolatot.
Mario körülnézett a szobában, hátha lát egy másik kijáratot, de hiába.
-      Érdekes, és mégis hol tartod ezt a masinát? – kérdezte
-      Azt nem mondom meg! – kiáltotta Bowser – Mellesleg rajtad már úgysem segítene. A te időd lejárt. Bezárlak egy szobába hatvannégy vörös Koopa Troopával, ha-ha-ha!
Bowser Mario után kapott pikkelyes mancsaival. A fürge vízvezeték-szerelő hátraugrott. Bowser másodszor is nekilendült, de Mariónak megint sikerült félreugrania. Ekkor Bowser nekirontott. Mario átugrotta a teknőckirályt és kirohant az ajtón.
-      Elkaplak vízvezeték-szerelő! – ordította Bowser és döngő léptekkel utánaeredt.
Mario végigrohant a folyosón, izgatottan széjjelnézett.
-      Itt kéne lennie valahol annak a masinának! – lihegte – De hol?
Előtte egy hatalmas márványlépcső vezetett fel a második emeletre. A falon útbaigazító jelek, de Koopa-nyelven írták őket!
-      Hát ez remek! – motyogta magában Mario. – Otthon felejtettem a Koopa-szótáramat!
A másik lehetőség az volt, hogy végigfut a folyosón. Bowser lépteinek dübörgése már a háta mögött hangzott. Mindjárt utoléri! Mario a hosszú piszkos előcsarnok mellett döntött. Végigrohant rajta és befordult a sarkon.
-      Jól jönne valaki, aki ismeri az utat ahhoz a masinához! – mondta magában
Abban a pillanatban Iggy Koopa, Bowser rondácska, lila hajú fia kacsázott el mellette. Észre sem vette Mariót.
-      Ezt nevezem kiszolgálásnak! – dünnyögte Mario, és Iggy nyomába eredt.
Ide-oda kanyarogtak a Koopa kastély mocskos termei között: hadizsákmányok, szobrok, régi Koopa uralkodókat ábrázoló festmények mellett haladtak el – na és persze szemeteszsákok, melyeket évszázadok óta nem ürített senki. Elviselhetetlen volt a bűz. Mario lassan megnyugodott; Iggy szemmel láthatóan nem is sejtette, hogy követik. Tovább baktattal, maguk mögött hagyva Bowser díjat nyert rohadt-zöldséggyűjteményét. Amikor Iggy a következő saroknál befordult, Mario beleütközött Genghis Koopa szobrába. Mario visszafojtotta a lélegzetét. Feldől? Nem dől fel? Feldőlt. Hatalmas csattanással a padlóra zuhant, és ezer darabra tört.
-      Hiiii! – Sikított Iggy, ahogy megfordult, és meglátta Mariót.
-      Hiiii! – cincogott egy egér, amely a szobor belsejében lakott. Az egér nekiiramodott és eltűnt szem elől.
Iggy nem az a fajta volt, aki egyenlő esélyű küzdelemre vállalkozik, inkább átrohant a kapubejárón, amelyen ez a felirat állt: „ALAGSOR – ARVÍZ ESETÉN BELÉPNI TILOS!”
 
-      Ne olyan gyorsan Iggykém! – kiáltotta Mario és Iggy után vágtatott a gyéren megvilágított lépcsőkön.
Mario kettesével, hármasával szedte a lépcsőfokokat. Egész idő alatt hallotta maga előtt Iggy szuszogását. De amikor végre leért, Iggyt sehol sem látta. A hely csendes volt. Ekkor Mario a szeme sarkából valami mozgolódást vett észre.
-      Áhá! – kiáltotta és megfordult
De Iggy helyett önmagával, egy jóképű piros overallos vízvezeték-szerelővel került szembe.
-      Ez már mégiscsak sok! Ezek a hamisítvány-gyártók túl sokat engednek meg maguknak!
Aztán rájött, hogy saját tükörbeli képmásával áll szemben.
-      Hűha! – mondta – Ideje volna megborotválkoznom!
Ahogy nézegette az ismerős alakot, pillantása a tükör melletti üvegajtóra esett. Egy hosszú üvegtermet pillantott meg mögötte telis-tele tükrökkel. Kinyitotta az ajtót és belépett. Az ajtó baljós kattanással becsukódott mögötte. Mario megvonta a vállát.
-      Mindegy, úgysem akartam visszafordulni. – Mondta
Besétált a tükörlabirintusba. Mario továbbsétált, közben jobbra-balra tekintgetve szemügyre vette a tükörképét. Annyira lekötötte a figyelmét a sok jóképű vízvezeték-szerelő, hogy nekiment az egyik üvegfalnak.
-      Jujj! – jajdult fel, és megdörzsölte az orrát. – Bárcsak itt volna Luigi! Akkor ő mehetne elől!
A tükörfolyosó balra kanyarodott. Miközben a jobbján látható vízvezeték-szerelőre kacsinthatott, balra kanyarodott, és továbbsétált néhány métert. Ott megint nekiment egy üvegfalnak.
-      Akárki pucolta ezt az üveget, eljöhetne hozzám ablakot tisztítani. – Mondta magában.
Így bolyongott a labirintusban, iránytűnek használva a fejét; úgy tűnt neki, hogy már órák óta úton van, de eddig még nem kapott mást a fáradozásáért, csak egy iszonyú fejfájást. Végül egy útelágazáshoz ért. Az egyik jobbra, a másik balra vezetett. A baj csak az volt, hogy egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nem járt-e már ott korábban.
-      Jól van – mondta – Ebből elég! Kell lennie egy kiútnak!
Mariónak hirtelen eszébe jutott, hogy egész nap magával hurcolt egy kalapácsot.
-      Úgy látszik, azok a koppanások nem tettek valami jót a memóriámnak. – gondolta.
Keresni kezdett az overalljában.
-      Ez az! – kiáltotta, és előhúzta a szerszámot az egyik zsebéből – Tudtam én, hogy mit kell magammal hozni!
Azzal az üvegfalba vágta a kalapácsot. A fal leomlott. Mario keresztülcsörtetett az üvegszilánkokon.
-      Ez aztán jó mulatság! – mondta, és zúzni kezdte a labirintus tükreit.
Mikor vagy húsz üveglapot is szétvert, egy furcsa, pompásan kivilágított helyiségbe jutott: Iggy Koopa laboratóriumába! A falakon hatalmas dróttekercsek lógtak, a kapcsolótáblákon különböző színű és méretű villanykörték villogtak. A padlón kémcsövek, fogaskerekek, na és persze szemeteszsákok szanaszéjjel! A szoba közepén pedig Marióval szemben, maga Iggy állt.
-      No, nézd csak, ki van itt! – kiáltotta Iggy! – Hát, nem hittem volna, hogy átjutsz a labirintusomon! De ha már betoppantál, megmutatom neked a találmányomat!
Azzal megnyomta a vezérlőtábla egyik gombját, é egy hatalmas masina gördült be a szobába.
-      Ez az én Óriás-Hasonmás-kibocsátó gépem. – Mondta Iggy! Közben vihogott. – Röviden ÓHASI-nak fogom nevezni. Hónapokig tartott a megépítése, de megérte a sok minkát. Az ÓHASI végezni fog veled, és utána visszatér, és teszi a dolgát: Átveszi az uralmat a Gombabirodalom felett.
Miközben Iggy fecsegett, Mariónak volt ideje, hogy megvizsgálja a gépet. ÓHASI valóban ijesztőnek látszott még Mario számára is, aki már számos furcsa szerkentyűvel találkozott a csatornák csöveiben. Több, mint három méter magas volt, hatalmas elektronikus szemgolyók borították és teste több száz apró TV-vel volt tele, melyek mindegyikén különböző, 1960-as évekbeli szörnyfilmeket játszottak. A padlón kerekek, lábak és hernyótalpak segítségével mászott, nyálkás csíkot vonva maga után. ÓHASI megállt egy pillanatra, s a tetején levő tölcsérből egy egész kis Koopa-csapatot köpködött ki. Ezután odagördült Iggyhez és megállt mellette.
-      Remek, ugye? – Kérdezte a teknőcherceg
Rábökött az egyik falat beborító tv-képernyőkre.
-      Rejtett kamerákat helyeztem el az egész birodalomban – magyarázta – A befutó információk alapján, ÓHASI bárkinek elkészíti a tökéletes hasonmását az udvaron található homokból. Ily módon tudtam lemásolni a királyt. Hozzájuthattam volna a Hercegnőhöz, Csipillához, és Vilmoshoz is, ha azok a vacak, ragadós kis gombák meg nem hiúsítják a tervemet, és széjjel nem áztatják az egyik kamerámat.
Az egyik vibráló képernyőn Mario Luigit pillantotta meg, amint vidáman szökdécselve éppen egy lyukas mosogatót bütykölt otthon. Iggy is észrevette Luigit.
-      Hé! – üvöltött a teknőc nagyot dobbantott göcsörtös, zöld lábával. – A fivéred helyére is küldtem egy másolatot, de ez nem lehet az! Ez a fickó énekel! A másolatok pedig nem tudnak énekelni! Ez a valódi Luigi! Valami nem stimmel!
Mario nevetett.
-      Úgy látszik Luigi ellátta a szaporítványod baját!
-      No, de te még itt vagy nekem! ÓHASI! Kapd el a vízvezeték-szerelőt! – Üvöltötte Iggy és Marióra mutatott.
A gép lassan gördült Mario felé. Hirtelen kinyújtotta az egyik karját, hogy megragadja Mariót. De nem olyan könnyű őt elcsípni! Amint a fémmarok a feje fölé lendült, gyorsan félreugrott, ÓHASI mögé rohant és várta, hogy az megforduljon. A masina megfordult. Mario hátrált, megpróbált időt nyerni, hogy elkerülje a biztos halált. A gép annyira lekötötte a figyelmét, hogy Iggyől teljesen megfeledkezett. Az alattomos teknőc kinyújtotta a lábát és elgáncsolta Mariót. Hősünk az egyik sarokba bukdácsolt, ott hasra esett és alaposan beverte a fejét. ÓHASI megindult felé.
-      Morzsold össze! – üvöltötte Iggy.
Mario feltápászkodott, de benne volt a kelepcében.
-      Hát most végem! – dünnyögte magában!
Körülnézett a laboratóriumban. Bal oldalán Iggy, bibircsókos mancsait dörzsölgetve, vidáman heherészett. Jobb oldalán a tükörlabirintusba vezető zöld ajtó. Előtte pedig ÓHASI, aki rendíthetetlenül közeledett feléje. Mario átcsúszott Iggy és ÓHASI között, és a szoba túlsó végébe futott. Felkapkodta a keze ügyébe eső tárgyakat: képcsöveket, könyveket, székeket, és a lassan közeledő gépre hajigálta. De semmi kárt nem tett benne. ÓHASI visszaszorította Mariót a zöld, dupla-ajtóhoz, amely visszavezetett a tükörterembe.
-      Add meg magad Mario, véged van! – kiáltotta Iggy Koopa
Mario kétségbeesetten beugrott az ajtók közé és megpróbálta csukva tartani őket.
-      Nem bírom… már… sokáig… tartani! – lihegte, miközben ÓHASI lassan benyomta az ajtót.
Akkor egy mosoly suhant át Mario arcán. Elengedte a kilincset, és oldalra lépett.
-      Nyitva vagyunk, tessék belépni! – szólította ÓHASI-t.
A hatalmas masina begördült a tükörterembe, és elkezdett körözni, hogy megkeresse Mariót. Ahogy megfordult, az egyik tükörben meglátta a saját képmását. Megállt. A képernyők és a villanykörték villogni kezdtek a csúf masina oldalán és sivító hang töltötte be a termet. Aztán hirtelen egy villanás. Amikor a füst elszállt, Mario elégedetten látta, hogy ÓHASI elkészítette saját tökéletes hasonmását. A két gép vizsgálni kezdte egymást, szimatolták egymás képernyőit és nyomógombjait. Egy pillanattal később újabb kisebb kisebb robbanás hallatszott. Ahogy a por leülepedett, már négy hasonmás állt ott. Mario bebújt a dupla ajtó közé, és onnan figyelte, hogyan sokszorozódnak meg az ÓHASI-k: előbb 128-an, majd 256-an, majd 512-en voltak! A gépek ott zsúfolódtak a hallban és már el sem fértek. Faltól falig megtöltötték a laboratóriumokat is.
-      Álljatok meg, várjatok! Mindent összeromboltok! – rikácsolta Iggy, amikor már a 4096. masina kezdte meg a működését.
Amikor már 8192-en voltak, egy-egy gép felrobbant.
-      Ideje, hogy elhúzzunk innen! – Mondta Mario és utat vágott magának, a törött tükörkeretek között.
Ahogy a lépcsőhöz ért, újabb rakás gép kezdte meg az önpuszítást. Mario végigrohant a folyosón és kiugrott az első útjába kerülő, kitört ablakon. Legurult a domb aljába amikor a Koopa vára hatalmas füst és villanások közepette felrobbant.
Később, amikor a por elült, Mario úgy látta, mintha három, hatalmas gömbölyű valami rohant volna a romok között, de ebben nem volt egészen biztos. Mario az egykor hatalmas erőd romjai között botorkált, és egy egész halom pénzt gyűjtött össze a földről.
-      Remek! – mondta – Most már megvehetem a hercegnőnek azt a rozsdamentes hullámdeszkát, ami kért tőlem
Amikor már nem volt több érme, Mario leporolta az overallját és a palota felé indult. Úgy vette észre, mintha már kevesebb lenne a másodpéldány a Birodalomban, mint néhány órával azelőtt. Könnyű szellő fújdogált itt-ott kis homokkupacokat halmozott fel. Mario végre a palotához ért. Felment a lépcsőn, s már majdnem belépett a kétszárnyú királyi ajtón, amikor rápillantott vízhatlan karórájára.
-      Mi?! Még csak tizenőt perce bújtam ki az ágyból? – hitetlenkedett.
Akkor rádöbbent, hogy már több, mint huszonnégy órája talpon van.
-      Majd holnap számolok be a hercegnőnek a kalandjaimról! – gondolta.
Ezzel visszabotorkált a birodalom bejáratához, bemászott a központi csőbe és hazagurult. Otthon belerogyott kedvenc karosszékébe és fel se ébredt három napig!
 
Fordította: Sellyei Anna - 1992

Szólj hozzá!

Címkék: könyv mario

A bejegyzés trackback címe:

https://thelegendofzelda.blog.hu/api/trackback/id/tr931860655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.